2013. szeptember 22., vasárnap

Kalandozások Norvégiában, az Északi-sarkkörön túl

Életem (eddigi) utolsó konferenciáját a 23. Cluster és 3. ECLAT Workshopot a festői Tromsøben rendezték. A hátam közepére sem kívántam az utazást, mert előtte és utána is komoly pályázati határidőim voltak. Ha jól emlékszem, akkor a konferencia előtt a JAXA, a Japán Űrügynökség posztdoktori ösztöndíjának volt a beadási határideje, utána pár nappal pedig a Finn Akadémia Ösztöndíjnak. Ezen pályázatok megírására mások teljes munkaidőben heteket, sőt hónapokat szánnak. Nekem csak napok jutottak. Nem is sikerültek. De nem sajnos azért, mert keveset dolgoztam rajtuk, hanem mert mindig kell egy belső ember, aki segít és elmondja, hogy miképpen kell nyertes pályázatot írni. És persze nem árt erős támogató csoport a döntést hozó bizottságban. Enélkül csak időpazarlás elkészíteni és beadni őket. Végül azért mentem el Norvégiába, mert állásokról akartam tárgyalni a kínaiakkal és a grázi csoporttal. Előbbit végül elutasítottam, utóbbira egy hamvas, Németországban doktorált görög leányzót vettek fel, szokás szerint (30 évesnél fiatalabbakat vesznek fel abba az intézetbe).


Kirándultunk az EISCAT állomásra. Ott  már lehullottak
a levelek, de gyönyörű napsütés fogadott a gleccser
szaggatta tájon.

Vasárnap, 2013 szeptember 15-én utaztam ki repülővel, oslói átszállással. Sajnos nem tudtam a norvég fővárosban körülnézni, de cserében egy héten keresztül két számjegyű hőmérséklet és ragyogó napsütés fogadott. A levelek már sárgultak a fákon, a hegyek között le is hullottak. A fjord, pontosabban szoros vizén át látszottak a távoli hegyek (Tromsø egy szigeten terül el). Ritka az ilyen szép idő a 69-dik szélességi körön! Ezért az előadásaim megtartása után éjjel sarkifényt néztünk a sziget déli csücskénél. Egyszer pedig elmentünk megnézni egy a hegyek között megbúvó radarállomást. Egyik este,  konferencia vacsorán megízlelhettem a bálna húst. A városka nagyon hangulatos, rendezett és tiszta volt. És nagyon drága. 20 euró volt egy gyros salátával és sült krumplival (ugyanez Helsinkiben 12 euro, Orleansban 5 euró). Nagyon fura lett ez az utolsó konferenciám, ugyanis alig jártam be előadásra. Egy posztert vittem, amelynek el kellett készülnie időre (pénteken este kilencre, a vasárnapi indulás előtt) és két előadást, amit ott állítottam elő. Emiatt sokáig nem voltak szabadok az estéim. Éjjel sarki fényt mentünk észlelni a svéd, francia, kanadai és német kollégákkal. Két értekezletem (ECLAT Workshop) is volt párhuzamosan az előadásokkal és személyes megbeszélések, illetve kvázi állásinterjúk.


A kék tenger összeér az éggel és a hegyekkel. A kép egy
hídról készült, ami egyik kedvenc klippemben szerepel.

Zavarosak az emlékeim erről az útról. Mit írjak még? Hogy fájt a derekam, ami  kezdődő porckorongsérv első jele volt? Hogy mennyire örültem, hogy jövendőbeli magyar főnökömmel pletykálhattam? Hogy a budapesti szottyadt ex-főnök asszonyom nem akart megismerni? Hogy a francia volt kollégák nem értették, hogy kerülök oda? Hogy örültem a román kollégáinak? Hogy a legnagyobb svéd intézet vezetője bocsánatot kért tőlem a projekt partnerek előtt (kétes dicsőség), mert azt gondolta, hogy miattam csúszik a projektünk, de most már rájött, hogy a főnökasszonyom a hibás (mindig ettől féltem)? Hogy nagyon sajnáltam, hogy haza kellett sietnem pályázatot írni és így csak az utolsó nap volt időm átsétálni a hídon? Egyik sem számít. Csak az a fontos, hogy után hazaértem Helsinkibe, másnap reggel mondta el Anna-Mari, hogy májusban apa leszek. Ez az örömhír elmossa a többi benyomást. Valójában csak erre érdemes emlékezni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése