2012. szeptember 21., péntek

Helin karonkka


Elég régen nem jelentkeztünk. Mentségünkre szolgáljon, hogy új, nagyobb lakásba költöztünk és a keresés, a költözés továbbá a berendezkedés elég sok időnket és még több energiánkat elvette. Közben történt egy s más, amiről illene beszámolni, igyekszünk bepótolni a lemaradást. Kezdjük Heli kollegaőm védésével és a karonkkával, ami egy sajátos finn hagyomány, az opponens tiszteletére adott díszvacsora.
A kis csapat: David, az opponens, Hannu az űrfizika professzora, és Heli.

Heli volt gyakorlatilag az első finn, akit megláttam még Brémában, a COSPAR konferencián. Álltam a poszteremmel szemben, ránézett, majd egy másodperccel később továbbment. Nem túl jó kezdés. :) Később, amikor előadást tartottam Helsinkiben a felvételi interjúm után 2010. szeptember 1-én, átjött az egyetemről, ahol dolgozott, és kérdéseket tett fel. Ebből látszott, hogy a bow shock-kal és a helioszférával foglalkozik. Együttműködésünk azonban a kantinban kezdődött. Tierával, a punk kollégával és részben főnökömmel ebédeltem, majd odaült hozzánk Heli, és arról beszéltek, hogy folytatni akarja a Physical Review Letters-ben megjelent tanulmányát, letöltötte az archívumból (CAA, Cluster Active Archive) az adatokat újra, de teljesen más adatok voltak fent, mint a múltkor. A project manager azt írta, hogy bocsi, de újrakalibrálták az adatokat. Nos, közöltem vele, hogy ezt bizony én csináltam egy román kollégával. A cikk arról szól, hogy a Föld lökéshullámán való áthaladás után szuperszónikus nyalábokat észlelt a Cluster űrszonda. Nagyon fontos lett volna tudni az anyag sűrűségét a nyalábokban és körülöttük, de két műszer két különböző adatot szolgáltatott. Felhívtam a figyelmét arra, hogy van egy harmadik műszer is, amelyik sűrűséget mér (amivel Orléans-ban dolgoztam), továbbá egy negyedik mást mér, de lehet belőle sűrűséget meghatározni. Végül sikerült megírnia az újabb cikket és el is fogadták közlésre az Annales Geophysicae-ba. Ezzel társszerzővé váltam és meghívott a karonkkára, ami egy csakis Finnországban létező akadémiai hagyomány.

David, Heli és Hannu teljes harci díszben.

A védését szeptember 19-én pénteken délben tartották. Hannu frakkot és cilindert, David kölcsön frakkot viselt. Heli fekete kiskosztümöt. Libasorban bevonultak Hannu, David és Heli sorrendben. A védés nem a Magyarországon megszokott szabályokat követte. Először Hannu beszélt finnül, aztán Heli köszöntött minket finnül, majd előadta angolul, hogy mit csinált. Négy jó, magas impakt faktorú cikket jelentetett meg. A disszertációja ennek az esszenciája volt, alig negyven oldal. Minimális bevezetőt tartalmazott, majd összefoglalta a saját eredményeit és belekötötte a cikkeit. Profi írta a profiknak, emiatt kevés ember lett volna képes megérteni. Ezért hívták meg David-et, aki átrepülte az óceánt és eljött ide hozzánk Washingtonból, a Goddard Space Flight Centerből. Hálából jól megszivatta Helit. Az előadása után kérdezni kezdett. Először alap dolgokat, majd váratlan kérdéseket tett fel, soha nem látott, régebbi szondák adatait felhasználva. Végül összefoglalta a vizsgát, és Hannu kihirdette az eredményt. Libasorban kivonultak ugyanabban a sorrendben, ahogy bejöttek. A folyosón gratuláltunk Helinek, aki csodálkozott, hogy ott vagyok, ugyanis már két hete beteg voltam. Valószínűleg azért nem vett észre, mert nagyon koncentrált, és abszolút nem hallotta, hogy végigköhögtem a védést, és többször ki kellett mennem a teremből.
Teljes harci díszben, mégis alulöltözötten. Sajnos frakkom az nincsen. :(

Nem volt túl sok időm a karonkkáig. A karonkkát, az opponens - ez esetben David – tiszteletére adott díszvacsorát jobbára egy elegáns vendéglőben tartják. Heli a “Juuri” különtermét foglalta le, ez egy nagyon jó vendéglő a burzsujnegyedben, a városközpontban. Erre csak az opponenst, Hannut, Ramit, a témavezetőjét, a szüleit, a barátját, továbbá az együttműködő partnereket hívta meg: Tuiját, Minnát, Tierát (taréjostul), Katerinát, Jenst, a szobatársát, Noorát és sudárságomat. A dresscode “white tie” volt, azaz a nőknek nagyestélyi, a férfiaknak frakk. Nekem nincsen frakkom, ezért külön engedélyt kaptam az öltönyre. Elég hülyén éreztem magam mégis. Azt hiszem, itt az ideje, hogy vegyek egy frakkot, csak úgy minden eshetőségre. :) Mire megérkeztem, éppen vonultak be a terembe. Mindekinek megvolt a helye, nekem Minna mellett és Noorával szemben. Katerina a szülése után volt pár hónappal, de nem látszottak rajta plusz kilók. Az esemény Heli tósztjával kezdődött, köszöntött és bemutatott minket, elmondta, hogy miért kaptuk a meghívást. Majd indultunk az előétellel: sajt, lóhús és lazac. Egy-egy falatka, fehérborral. A lóhús miatt még mindig bűntudatot érzek, de finom volt, édeskés. Után sorbet szerű édességet kaptunk, fagyasztott joghurtot, menta levéllel. Ezután jöttek a tósztok. Heli köszönetet mondott mindenkinek, David válaszolt rá. Ezután kaptuk a halat, majd salátát, más fajta fehérborral. Ezután Heli megint beszédet mondott, ebben megemlítetette Hannut, Ramit, a barátját, Tuiját, Minnát, Noorát és Jenset. Nekik ebben a sorrendben kellett válaszolniuk. Utána kaptuk a desszertet és kávét. Mindez négy órát vett igénybe. Sajnos annyira rosszul voltam, köhögtem, hogy a cseh kocsmában tartott afterpartira nem mentem el. Elbúcsúztam Helitől, még egyszer gratulálva és sok sikert kívánva neki, váltottam pár szót Daviddal és felültem a 10-es villamosra, amelynek a végállomásánál laktunk és hazadöcögtem Anna-Marihoz. A kocsmában, ahová furgonnal mentek át, vígan voltak még hajnali négyig további meghívottakkal együtt, de ez sajnos kimaradt az életemből.

A meghívás és a vacsora nagyon sokat jelentett nekem. Finnországban érzem, hogy a finnek megbecsülnek, tisztelnek és elismerek. Ez az egyik jele. Ezt Magyarországon sajnos semmilyen szinten nem kaptam meg. A saját védésem sokkal snasszabb volt. Semmiféle hagyományra nem ügyeltek. A doktori eskütételem egy bohóckodás volt, a védésem formális volt, utána nem volt vacsora, se parti. Próbáltam valamit rendezni, de család és segítő kollégák nélkül nem sok jó sült ki belőle. Másrészről 2008-ban elkezdtem szervezni a saját kutatócsoportomat. Tárgyakat hirdettem meg az ELTE-n, diplomamunka és Tudományos Diákköri témákat. Sem Orléans-ban, sem itt nem volt hasonlóra lehetőségem. Ez visszalépést jelent, de ennek nem személyes okai vannak, csak nyugaton a posztdoktori hallgatók sokkal önállótlanabbak és a PhD fokozatot sem akkora durranás megszerezni. Heli valójában nem volt a tanítványom, mégis kicsit annak éreztem. Jelenleg a világ egyik legjobb egyetemén, az Imperial College-ben posztdoktori ösztöndíjas, sokra fogja vinni. Talán majd kapok egy lábjegyzetet az életrajzában. :/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése